prezenter

Gyerekszáj

strtsr

Papp Sándor Dávid – Handicap / NextArt Galéria 2016. január 21. - február 20.

Minden visszametszett, hátrányból induló. A lépcső tetejére érve egy létra fogad lefelé. A mozgássérült járókerete is sérült, a mókuskerék nehezített pályájú, de ingereket kizárólag ettől a rendszertől remélhetünk. Ha úgy döntünk, hogy megállítjuk a kereket, még a mozgás illúziója is oda. Vállalnád ezt?

Papp Sándor Dávid alkotásai egy olyan ember szemszögéről tanúskodnak, aki érzékeny a jelekre. Nem igazán tudjuk, ki küldte ezeket a jeleket, de olyan kérdésekre válaszolnak, amik üres termekben szoktak elhangozni. A legváratlanabb pillanatokban tűnnek fel, és misztikus bizonyítékokat látunk bennük a kétségeink létjogosultságára, hogy leosztott szerepek várnak minket.

A kiállítótérben szitanyomatok, glicée printek, két szobor és egy animáció van. Emberi jelenlét kizárásával megszemélyesített, zavar által eszköztelenített tárgyak, ikonná emelt spontán asszociációk. Humorosnak is tűnhet, pedig aki szokott jeleket látni, az tudja, hogy ez komoly. Egyszereplős világegyetem bútorai: lépcső, kerítés, játékok. Egymás mellé felsorakoznak: összeforrasztva, eltörve, szétnyomva.

A tárgyak saját, mozdulatlan, de nem törhetetlen bevonatukba szorulva önálló személyiséggel rendelkeznek. Sehova nem vezető lépcső körbe kerítve: biztos, ami biztos (Machination), karantén alatt tartott hintaló (Teeter), mosolygó fal (Smile), telhetetlen bevásárlókocsi (Holidays), ellenséget védelmező fegyver (Catapult). Az előadásmód műfajtoktól függetlenül végig józan, műszakirajz-szerű vékony, világító vonalak, számítógép által generált fizikai törvények, a térben elhelyezett hétköznapi tárgyak. Mintha egy látomást érzelmek nélkül akarna elmesélni, nehogy bolondnak nézzék.

A témák a privát élettérből és a közösségi alapélményekből erednek. A különböző forrásokból érkező, kreált szimbólumokkal való kommunikáció azonban rejt magában veszélyeket. Míg az állandó környezetünk olyan elcsépelt díszleteivel kapcsolatban, mint a bevásárlókosár, játszótéri mászókák, csúszdák legtöbbünknek vannak személyes élményei, addig a privát vagy csak felismert tárgyak, mint a snooker dákó, a krikettütő nélkülözi a kollektív emlékezet adta összetett jelentéshalmazt. Közös nyelv híján pedig akadozhat a megértés. Az egymásra hasonlító jelenetek, konkretizálás nélkül a kilátástalanság-érzés kiejthetetlen szavaivá válnak és így azok szóismétléseivé.

A kiállítás csúcspontja a fakockákon lebegő játékvasút. Az ábrázolás valamilyenségétől leginkább megfosztva, az alkotóelemek önmaguk valóságában jelennek meg. A galéria a színpad, amiben a néző a főszereplő, aki pont jókor érkezik, meglátja a jelet és hibátlanul mondja el a szövegét: „Tehát nem választhatok. Körbe-körbe megyek, vagy leesem a szakadékba”. Ezzel bravúrosan megkerüli a közhely-pufogtatást és a nézőre bízza.

Van a sportban egy fogalom: minél jobb vagy, annál nagyobb lemaradással, ponthátránnyal kezdheted csak el a játékot, erről szól a Handicap.


Small Photo